Kegyelem Néktek és Békesség!   Bevezetés Jézust keresztre feszítették és megölték. Miért is?  Mert vallási vezetőként tekintettek rá az emberek. Vallási vezetők pedig a jeruzsálemi zsidó templom főpapjai lehettek csak, mert a csak zsidó vallás gyakorlata volt megengedett, és ez volt a hivatalos államvallás. Minden más hit, ideológia, Isten lényének más elképzelése eretnekségnek, pogányságnak volt törvényileg elrendelve, és azok hirdetőire, mint hamis prófétákra, a templomi törvény halálbüntetést írt elő. Jézust is ilyen „hamis prófétának” tartották a zsidó „vallásvezérek”, mert nem a kegyetlen, uralkodni akaró, zsidó valláspolitika által eszményesített Jehovát istenítette, hanem a mindenkit egyformán szerető Mennyei Atya gondviselői jóságát dicsérte és Igazságát tanította. Ezért akarták őt a zsidók megölni, ahogyan az evangéliumokban olvashatjuk: „…Meg akartok engem ölni, mert az én beszédemnek nincs helye nálatok. Én azt beszélem, amit az én Atyámnál láttam, ti is azt cselekszitek azért, amit ti az atyátoknál láttatok.” (János 8:37-38.) Jézus határozott különbséget tesz az Ő mennyei Atyja és a zsidók atyja - Jehova - között, akit nem ismert el Istennek az evangéliumi tudósítás szerint, mert így nyilatkozik róla: „…Ha Isten volna a ti atyátok, szeretnétek engem, mert én az Istentől származtam és jöttem…. Ti az ördög atyától valók vagytok, és a ti atyátok kívánságait akarjátok teljesíteni. Embergyilkos volt az kezdettől fogva, és nem állt meg az igazságban, mert nincs benne igazság. Amikor hazugságot szól, a sajátjából szól, mert hazug és a hazugság atyja. ” (János 8:42-44.) Később a zsidók rá is kérdeznek? „…. Nem jól mondjuk mi, hogy szamaritánus vagy és az ördög van benned?” (János 8:48.)             Jézus születését karácsonykor, azaz Gurusúnykor ünnepeljük az újra éledő fényben. Jézus követésének útja azonban nem könnyű, mert tanításának csak igen kis részét foglalják magukban a kereszténység evangéliumai, melyeknek alapvető szelleme az, hogy „Jézus áldozati bárány, akinek vére elveszi az emberiség bűneit”. Ez a hittétel teljesen a zsidó vallásban gyökerezik és bizonyítéka annak, hogy nem Jézus Urunk alapította a mai keresztény vallásokat, hanem legnagyobb ellensége - Saul rabbi - a kereszténység Szent Pálja, aki sohasem hallotta Jézus szavait, fogalma sem volt arról, hogy mit tanított, hanem a zsidóság új szektáját alapította meg tanaival, melyeknek alaptétele az, hogy „vérontás nélkül nincs bűnbocsánat.” (Zsidókhoz írt levele 9:22.)  Ezért lett a kereszténység hivatalos neve „zsidó-kereszténység”. Ezért nem találjuk meg az evangéliumok között Jézus tanítványainak írásait. Ugyanis a jézusi tanítás, az Istenfiúság tudatának lelkünkbe való közvetlen beültetése, Istenhez való közvetlen tartozásunk, Isten és lelkünk homogenitása mind-mind hiányoznak azokból az írásokból, amelyet a kanonizált, zsidó szellemű evangéliumok tartalmaznak. Nem születhettünk bűnösnek; ez ellenkezik az isteni törvényekkel, és a józan ésszel. Így nincs szükség bizonytalan megváltásra sem. Jézus sohasem mondta azt, hogy „bűnben születtünk”. Azt sem, hogy Ő a „megváltó”. Ez a zsidó-keresztény vallástanítás, az ún. „paulinista” teológia álláspontja. Jézus felvilágosító szavait megtaláljuk János evangélistánál, amint mondja: „Én világosságul jöttem e világra, hogy senki ne maradjon sötétségben, aki engem hisz.” (János 12-46.)   Jézus születési helye „…lásd meg, hogy Galileából nem támadt próféta.” (János 7.52) „…csak nem Galileából jön el a Krisztus?...  „Dávid magvából és Betlehemből, ama városból jön el a Krisztus, ahol Dávid vala?” János 7:41-42) Van tehát három helyszínünk: Galilea, Betlehem és Dávid városa. Galilea: ez az elnevezés e tartomány héber nevéből ered. Ugyanis a zsidók „galil hag goiim”-nak nevezték ezt a területet. Angol fordításban így olvashatjuk, „galil of the gentiles”, vagyis a „nem zsidók országa”. Ugyanis a héber „goiim” kifejezés alatt a nem zsidó népek értendők, akik Júdeától északra laktak. Galileában tehát nem laktak zsidók! Tudni kell azt is, hogy Galilea és Szamaria nagyon sokáig volta Pártos Birodalom fennhatósága alatt. A galileai nép nem volt zsidó, hanem „máshitű”. A magaslatokon épített templomaikat a „korrupció helyének” nevezték el a zsidók, mert itt tisztelték a galileusok az Istenanyát, akit a biblikus írások „Astarte vagy Asthoret” néven említenek. Miután a Jehova-tisztelet nem ismeri el az Istenben lévő „női” teremtő erőt, így a héber nyelvnek még szava sincs az „istennő” kifejezésre. A galileusok vallása a „Fény Szűzének” nevezte, aki mellett ott találjuk a „Fény Atyát” (Bál, Bél,) és a „Fény Fiát”, aki a Világ Világossága (azaz Én-Lil). E vallásnak a tudós papjait nevezték „mágus”-nak, szintén a sumér „mah” vagy „mag” - azaz „tudós, hatalmas” értelemben. Az evangéliumoknak a judaisztikus teológia szerinti nézete és kiértékelése szerint, a zsidók azzal vádolták Jézust, hogy ő is „mágus” és ezt az álláspontot megerősíti Márk evangélista írása (3:22), ahol „belzebub”-bal van Jézus azonosítva. indoklás: „belzebub, démon és mágus” a héberben azonos jellel íródnak. Betlehem: Az evangéliumi hagyomány Jézus születése helyéül jelöli. Máté így mondja „Jézus a júdeai Betlehemben született…” (2:1). Ez a „júdeai „Betlehem” a „Beth-lehem” nevet Jézus halála után kapta a Saul-Pál követői által megalakított zsidó-keresztény egyháztól, mert ezt a kis települést Dávid idejétől kezdve Beth-lomon néven ismerték. Azért volt fontos a zsidó szellemű evangélistáknak „Dávid városának” Betlehemmé való változtatása, mert Mikeás próféta jövendölése szerint (5:2) „belőled (tehát Dávid városából) származik nekem, ki uralkodó lesz Izraelen.” Tehát azok nevezték át Beth-lomont Beth-lehemmé, akik Jézusban a zsidó Messiást látták és Jézust „Dávid leszármazottjának” hirdették. Ma már tudjuk, hogy a zsidók sohasem ismerték el Jézust az ő Messiásuknak (görögül Krisztusnak), mert még ma is epedve várják az ő valódi „messiásukat”, a Világ Urát. De baj van a „júdeai Betlehemnek” Jézus idejében való létezésével is, ugyanis Júda Betlehemének semmi nyomát sem találták meg a Kr.u. első három században és az a tradíció, hogy Jézus itt egy barlangban született volna, legfeljebb a Kr.u.-i második század második feléig vezethető vissza, Justin mártír által említve. Jézus tehát valóban Betlehemben született, de ez a Betlehem Galileában van, a goimok országában, Názárethtől kb. 6 km távolságban. Nagyon régi városka, és a 14. századból való „Amarna szövetségben” Bit-Lahmi néven található. Közelében van a Tábor-hegy, ahol a galileus vallásnak volt a magaslatra épült temploma, amit Kr.e. 218-ban III. Antiochus fallal vett körül. A legenda szerint Jézus innen emelkedett fel az égbe. Tisztáznunk kell még a „Dávid fia” fogalmat is. Máté evangéliuma ugyanis Jézus Krisztusnak, Dávid fiának és Ábrahám fiának nemzetségi felsorolásával kezdődik, melynek ha a végére érünk (1:16) láthatjuk, hogy ez nem Jézus nemzetségtáblája, hanem azé a bizonyos Józsefé, akit a szent iratok Jézus édesanyja - Mária - férjének neveznek. Azután megtudjuk, azt is (1:20), hogy Mária a Szentlélektől fogant, és nem Jézus, hanem József, Dávidnak a fia. József van tehát eredeztetve a Dávidi nemzetségből. De az evangéliumi írás Jézus szavaival is megcáfoltatja a messiási létezés rá vonatkozó azon feltételét, hogy ő - Jézus - mint Messiás, Dávid fia lenne, mert azt feleli a zsidók erre vonatkozó kérdésére: „Ha tehát Dávid Urának hívja őt, akkor miképpen a fia?” (Máté 2-45) Jézus nem az ószövetség áldozat-követelő Jehova istenét vallotta magáénak, hanem a szerető Mennyei Atyát, szavaival „Én azért születtem és ezért jöttem e világra, hogy bizonyságot tegyek az Igazságról.” (János 18:37) De mi az „Igazság”? Hová lett Jézus urunk igazsága? Miért némították el apostolait, akik hirdették az Ő tanítását? Miért nincs Jézus apostolaitól eredő evangéliumunk?      A református Bibliából vett térképrészleten jól látható, mindkét Betlehem ábrázolva van. Az eredeti, Galileában és az átnevezett, Jeruzsálem mellett. A Jézus korabeli térképeken a Galileai Betlehemet már nem ábrázolták...   Hová lettek az apostolok? Egyikük sem lépett a római birodalom földjére, hanem csak az Eufrátesztől keletre tanították mindazt az „igazságot”, amit Mesterüktől, az Úr Jézustól tanultak. Csaknem mindegyikük az Eufrátesztől a Indus folyóig elterülő Pártos birodalomban élt és szervezte a Jézus-hitűeket Jézus egyházába, hiszen Eusebios tudósít minket arról, hogy 360 templomukat rombolták le a Pártos birodalom bukását követő szaszanida-perzsa uralkodók, akik csak Zoroaszter - általuk átdolgozott - vallását ismerték el. Az Úr által választott apostolok is galileaiak voltak. Tekintve, hogy Saul-Pál a római kereszténység alapítója, munkásságával és hirdetett ideológiájával Jézus apostolai sohasem értettek egyet - érthető, hogy az általa alapított Római Egyház, mely a saul-páli júdai kereszténységet tette magáévá és vallását a júdaizmusból származtatja - teljesen mellőzte Saul-Pállal magával és tanaival is ellenkező jézusi apostolok munkásságát és igehirdetésének ismertetését. Az Újszövetségben, szinte egyetlen, Jézus apostolaitól közvetlen származó iratot sem találunk, viszont az anyag 62%-a Saul-Pál műve. Az Apostolok Cselekedetei 12. fejezete szerint Jakabot, János testvérét Heródes megölette. Maradt tehát tíz munkálkodó apostol, de ezek tevékenységéről innentől kezdve az „Apostolok Cselekedetei” című újszövetségi irat nem beszél, hanem az önjelölt, magát apostolnak kinevező Saul-Pál útjait és júdai-keresztény módszerű térítését írja le. Egyetlen kivétel van csupán, amikor: „Előállanak azonban némely hívők a farizeusok szervezetéből valók közül, mondván, hogy körül kell metélni a pogányokat, és megparancsolni, hogy Mózes törvényét megtartsák.” (ApCsel 15:5) És amikor nagy vetélkedés támadt, felkelvén Péter, mondá nekik: „Atyámfiai, férfiak, ti tudjátok, hogy az Úr régebbi idők óta kiválasztott engem mi közülünk, hogy az én számból hallják az evangéliumnak beszédét és higgyenek… most azért mit kísértitek az Istent, hogy a tanítványok nyakába oly igát tegyetek, melyet sem a mi atyáink sem mi el nem hordozhattunk.” (ApCsel 15:7,10) Ebből a részből tudjuk meg, hogy Péter ellenzett minden zsidó vonatkozást - elsősorban a mózesi törvényt (vagyis a Tórát, mely a Bibliában Mózes 1-5 könyvét tölti ki) - és azt elviselhetetlen igának nevezte. Viszont Saul-Pál ennek a folyamatosságát hirdette és a mózesi áldozat-ideológiába sorolta be egyszerű bűnbakként a galileai Jézust is. Viszont a Jézus által választott és „felkent” apostolok nem a Saul-Pál vallást, hanem a „jézusi evangéliumot” hirdették, mely szerint Jézus azért jött e világra, hogy megkeresse és megtartsa azt, ami elveszett - értvén alatta Naphoz hasonlított - mindenkiről gondoskodó - mindenki Istenének imádatát. Ezt hirdették Jézus apostolai - a megmaradt tíz. A keresztény papi breviárium szerint: Máté: … nemsokára Etiópiába - a kusok földjére - utazik… a királyt és annak feleségét az egész országgal együtt Krisztus hitére téríti… Kánáni Simon és Taddeus Judás: …ez Taddeus Mezopotámiát, az Simon Egyiptomot az evangélium prédikálásával bejárta. Azután Perzsiában találkozva, miután Jézus Krisztusnak számtalan hívőt szereztek és hitet azokon a mérhetetlen kiterjedésű vidékeken és azoknak a vad népeknek hirdették… (Meg kell jegyezni, Perzsia ebben az időben nem létezett, hanem a későbbiekben Perzsiának nevezett „mérhetetlen kiterjedésű területet” az apostolok idejében Pártos birodalomnak hívták.) András (Péter testvére): …Jézus szenvedése és feltámadása után András, midőn Európa Szkítiájába jött, mely provincia neki Krisztus hitének a vetésére osztályrészül jutott… Tamás: …a galileai Tamás apostol, a Szentlélek eljövetele után különböző országokba indult, hogy Krisztus Evangéliumát hirdesse. A párthusoknak, médeknek, perzsáknak, hírkánoknak és baktriaiaknak átadta a Krisztus-hit és az Életnek a Törvényeit. Végül a hindukhoz ment, őket a krisztusi vallásra nevelte. Bartalomé: …galileai apostol, midőn az innenső Indiába indult, amelyik neki a földkerekség elosztásakor Jézus Krisztus evangéliumának prédikálására jutott, Jézus Urunk jövetelét Máté evangéliuma szerint hirdette azoknak a népeknek. De amidőn abban az országban nagyon sokakat Jézus Krisztushoz térített, és sok munkát és kellemetlenséget elszenvedett, a nagyobb Arméniába jött. Ott Polimus királyt és feleségét, azonkívül 12 várost a Jézus-hitre vezetett, ami az azon nép papjainak nagy irígységét váltotta ki… az ő  teste Albanusban, mely Armenia-mayor városa, ahol kiszenvedett - ott van eltemetve. Fülöp: Bethsaidában született és a Szent-Lélek erejével az Szkítiájába ment evangéliumot hirdetni - és sok hívet szerzett A hitnek. Jézus apostolai tehát a Pártos Birodalomban szervezték meg elsősorban a jézusi tanítás szerinti igazi Egyházat, amelyben teljesen ismeretlenek voltak a saul-páli spekulációk. Ez az egyház mentes volt a zsidó vonatkozástól és zsidó tanítástól. A Szeretet egyháza volt, ahol nem ismerte senki a „szemet szemért, fogat fogért” doktrínát; sem  a tanítók, sem a hívők. A Szeretet vallása élt itt, valóban vallva és gyakorolva. Ebben a „vallásban” az élet a fény és a sötétség együttes létezése. A Fény teremti a Tudást és a Jóságot, míg a sötétség birodalmává esik a nemtörődömség, tudatlanság, irigység, gyűlölet, bosszú, hazugság, kapzsiság, lopás, csalás, kétszínűség, dologtalan lustaság. A Fény teremti a művészeteket és belőle fakad az ihlet is. Párthia területén már az ő igehirdetésük előtt is a „szeretet” volt az alap, melyre a szkíták életüket felépítették. A szkítáknál a „szeretet egyházának” megszervezése semmiféle nehézségbe nem ütközött, hanem a megértésben jó követőkre és hívőkre talált.   Hová lettek az apostolok írásai? Fel kell tenni a kérdést: ha annak a Saul-Pálnak az írásait megőrizte a „kereszténység”, aki sohasem hallotta Jézust, és sohasem tanult tőle, akkor miért nem viselte gondját a jézusi tanítványok, az igazi apostolok írásainak?.... A helyes válasz megfogalmazásában igen sok történelmi valóságot kell felsorolni, és már a Kr.u. 2. századtól kell elindulni, amikor is a római központú „paulinista és zsidó gyökerű” kereszténység teljesen átvette azt a „zsinagógás felfogást”, mely szerint: „minden olyan tanítás és írás, mely nem a zsinagógából ered, mint eretnekség, elpusztítandó a hirdetőkkel együtt.” A magát ortodoxnak nevező római egyház már a Kr.u. 2. században felégette, elpusztította az apostolok írásait. Amikor aztán ezt a „paulinista ortodoxiát” véglegesen megszilárdítja Konstantin császár Kr.u. 306-ban és az állam vallásává rendeli, így a valódi tudás - a „gnózis” - eretnekséggé minősült és követőire halálbüntetés várt. Minden büntetés ellenére azonban a „gnózis”, a Tudás haladt és már Kr.u. 140. körül Egyiptomban és Alexandriában is megjelentek az Apostolok Evangéliumának kéziratos másolatai. Ezt az állítást bizonyítja az az 52 darab kézirat, amit 1945-ben az egyiptomi Nag-Hammadiban (Nagy Harmat? - Aranyi) talált egy arab. A Nag-Hammadi kéziratok között találjuk többek közt a következőket: Tamás Evangéliuma, Fülöp Evangéliuma, János Apokrifonja (Titkok könyve), a Hit Evangéliuma, Egyiptomi Evangélium (A láthatatlan lélek szent könyve),  Péter levele Fülöphöz, Péter Apokalipszise (Beszélgetés a Megmentővel), Mária-Magdala Evangéliuma, stb. Jézus azt tanította, hogy Isten előtt minden ember egyforma érték és a tudás fénye az, amivel az ember jobban és jobban közeledhet Istenhez. Így történt aztán, hogy az ún. „gnosztikus keresztények” nem értettek egyet azzal, hogy a püspökök és egyházi „méltóságok” Isten és a hívő közé állnak, és magukat és beszédüket „Isten akaratának” nyilvánítják, s ezzel tulajdonképpen a hívő nem az Isten, hanem az egyház és az egyházi hierarchia szolgájává válik. Ezt az álláspontot azonban csak a társadalmi rend felforgatásának tulajdonították. Lényeges teológiai különbségek a gnosztikusok tanításában: 1.      Jézus Isten-emberi mivoltának és küldetésének értelmezése, és 2.      A nő szerepe az isteni rendeltetésű életben.   Különbségek Jézus Isten-ember mivoltában A római ortodoxia szerint „Jézus Isten Fia emberi testben. A keresztfán meghal. Eltemetik, de harmadnapra feltámad emberi testben, és negyven nap múlva a mennybe emelkedik, ugyancsak emberi testben.” A gnosztikusok így vallották: „Jézus Isten Fia emberi testben, de ezt a testet akkor teszi le, vagy veszi fel, amikor akarja. Ő, az Isten Fia harmadnapon feltámad és Szelleme megjelenik ott, ahol ő akarja. Negyven nap után emberi szemmel látható Fényként emelkedik a menybe.” Jézusnak azt az isteni és emberfeletti adottságát, amit a gnosztikusok állítanak, hogy akkor teszi és vagy veszi fel emberi testét, amikor akarja, a római ortodoxia kanonizált evangéliumai is igazolják, csak helyesen kell értelmezni. Így például, amikor a zsidókkal beszél és azt mondja: „Mielőtt Ábrahám lett, én vagyok.” (Jn 8:58-59),  majd: „Köveket ragadának ezért, hogy reá hajigálják; Jézus pedig elrejtőzködék, kiméne a templomból, átmenvén közöttük; és ily módon eltávozék.”  További rész: „…mert én leteszem az életemet, hogy újra felvegyem azt. Senki sem veszi el azt én tőlem… Van hatalmam letenni és ismét felvenni…” (Jn. 10: 17-18) Jézus többször is kihangsúlyozza tanításának eltérését a mózesi iránytól: „De ti nem hisztek, mert nem az én juhaim közül vagytok.” (Jn. 10:26) kell-e világosabb felelet arra vonatkozóan, hogy Jézus és a zsidók között áthághatatlan szakadék állt és áll ma is? A római ortodoxia Jézusnak a „bűn eltörlése érdekében” való feláldozását és ehhez a gyilkossághoz szükséges igazolást, az „isteni hozzájárulásnak” egyházi, hivatalos elismerése és kinyilatkoztatása útján akarta elérni. Ezért adott Jézus utolsó szavainak olyan magyarázatot, mely szerint az ő mennyi Édesatyja „elhagyta” volna Fiát, ezeket a szavakat adva a haldokló, szenvedő és keresztre szögezett Jézusnak: „Én Istenem - miért hagytál el engem?” Ezt Jézus arámi nyelven mondta, és az összes magyar bibliafordításokban így van leírva:”Éli! Éli! Lama Sabaktani!”. Azonban a fonetikus formában leírt mondatot nyelvtani szabályok szerint Így kell kimondani: „Éli! Éli! Lama Sabag Ta-Nim.” Ennek jelentése pedig: „Isten… Emeld az örökkévalóság honába a megsebzettet.” Miközben vizsgálódunk, néhány különös probléma is felmerül: Vajon miképpen lehetséges az, hogy Jézus utolsó szavait Máté és Márk közli, akik nem voltak ott a megfeszítésnél; és János, aki az egyház tanítása szerint az egyik tanítvány volt, akit Jézus a legjobban szeretett, és (állítólag) ott állt a kereszt alatt, evangéliumában nem említi ezt?... Erre az érdekes kérdésre több választ adhatunk. A legközelebbi maga János evangéliuma, ahol le van írva, hogy kik állnak Jézus keresztje alatt. (Jn. 19:25) Csak asszonyokat említ, és nekünk itt két fontos személyiségünk van: Jézus Édesanyja és Mária Magdaléna. Továbbá tudni kell azt a zsinagógai és egyben római rendeleteket is, mely szerint: „a kivégzések helyére férfiakat nem engedtek be!”. Tehát János nem lehetett az a tanítvány, akinek Jézus a keresztfáról azt mondta: Ímhol a te anyád. (Jn. 19:26-27)  De így nem lehetett az a tanítvány sem, akit Jézus a „legjobban szeretett”. De ha nem János, akkor ki volt az? Ezt tudjuk meg a Nag-Hammadi gnosztikus evangéliumokból. Igen érdekes, de egyben nagyon kényes témához nyúlunk akkor, amidőn azt a tanítványt keressük, akit Jézus a legjobban szeretett. Ugyanis János evangéliumának 21. részében többször van említve ez a tanítvány, de az evangélista érthetetlenül és titokzatosan sohasem nevezi meg őt. Olvassuk csak az evangéliumi szövegeket: „Szóla azért az a tanítvány, akit Jézus szeret vala, Péternek: az Úr ott van” (Jn. 21:7) „Péter pedig megfordulván látja, hogy követi őt az a tanítvány, akit szeret vala Jézus, aki nyugodott is ama vacsora közben a kebelén…” (Jn. 21:20) „Ez az a tanítvány, aki bizonyságot tesz ezekről és aki megírta ezeket és tudjuk, hogy az ő bizonyságtétele igaz.” (Jn. 21:24) A tanítvány nevének kitörlése az evangéliumból és nevének elrejtése minden bizonnyal egyházpolitikai célokat szolgált.   A Nag-Hammadiban talált gnosztikus evangéliumok „Párbeszéd a Megmentővel” (Dialogua of the Savior) a címe annak a kéziratnak, mely elmondja, hogy: „Három tanítvány volt, akik Jézustól különleges oktatást kaptak: Tamás, András és Mária Magdaléna, akit Jézus a másik kettő fölé helyezett, …mert nagyobb tudása volt és úgy beszélt, mint a Mindenséget ismerő asszony.” Ugyanez az írás Mária Magdalénát „látnok”-nak és olyan apostolnak nevezi, aki kiválóbb a többinél. Fülöp evangéliuma szerint: „versengés támadt a férfi apostolok között Mária Magdaléna miatt, akit Jézus legbensőbb társának és a tudás szimbólumának nevezett, mert jobban szerette őt, mint a többi tanítványát és sokszor meg is csókolta.” A fentiek ismeretében most már azt is megérthetjük, hogy Jézus Urunk feltámadásakor miért éppen Mária Magdalénának jelent meg először. Láthatjuk tehát, hogy Mária Magdaléna, mint tanítvány és apostol, bizony beletartozott ama „tizenkettő” közé, annak ellenére, hogy az ortodoxia sohasem ismerte el „apostoli” vagy „tanítványi” voltát, hanem 2000 esztendőn keresztül (tehát mind a mai napig) „becstelen” nőként ismertette meg a „hívőkkel”. Nézzük meg mindenekelőtt a nevét. Mária Magdaléna, a római ortodoxia által adott név. Ahol a „Magdaléna” felváltja a gnosztikusok által is használt valódi nevét, mely „Magdala”. Mai nyelvünk szerint „Magdalai Máriát” jelent. A Galileai-tó nyugati partján lévő „Mag-Da-La” nevű városból származott. Sumér-arámi nyelven a „ragyogó mágus városa” jelentéssel bír. (Mag = tudós, mágus, Da = helyhatározó rag, mint ErősD(a), KövesD(a), stb. és La = fénylő, ragyogó, átvitt értelemben „tökéletes”) A jézusi hiteseket nevezi a szakirodalom „gnosztikusoknak” a „gnózisz”-ból értelmezve. De mit ért a szakirodalom „gnózis” meghatározás alatt? „Gnózis = mágusok tudománya” - mondja az értelmező szótár. Aki ismeri a „mágus tudományt”, annak egyáltalán nem idegenek a „gnosztikusok”, ugyanis mind a mágusok, mind a gnosztikusok - egyformán: „a misztikus Csend és a Szentlélek tartozékának vették a tudást.” De mit értsünk a „Szentlélek” kifejezés alatt? Jobban mondva: kérdezzük azt, hogy mit értettek ők a kifejezésben? Erre a Nag-Hammadi „Titkok könyve” így felel: „Ő a láthatatlan, szűzi, tökéletes Lélek. Ő mindeneknek az Anyja lett, mert Ő mindenekelőtt létezett.” „Jézus így mondja: az én anyám - a Lélek.” Fülöp Evangéliuma szerint: „A Lélek - Anya, és Szűz, párja az égi Atyának.” „A Mindenek Atyja egyesült a Szűzzel, aki lejött. Ez a Szentlélek, amelyik a Világra leszállt. Jézus ettől a Szentlélektől született.” (62-66)   Az utolsó vacsora - Leonardo festményén Leonardo da Vinci mindezekkel tisztában volt. 1498-ban megfestett képén ugyanis Jézus jobbján, a főhelyen egy nő látható. Leányos arccal és hosszú hajjal, lesütött szemekkel, míg a festmény valamennyi többi alakja előre néz. Nem illet nőnek akkoriban sem férfiak társaságában felvetnie a tekintetét. Akaratlanul felmerül a kérdés: Leonardo már 1498-ban tudta azt, hogy Mária Magdala a „kedvenc” tanítvány, aki az „Úrvacsora” alkalmával - mint János evangéliuma írja „Jézus keblén nyugodott?” (Jn. 21:20) A festményen üvegpoharakat ábrázol. Abban az időben csak Egyiptomban és Mezopotámiában voltak egyáltalán képesek ekkora tisztaságú üveget előállítani. Az ára viszont az aranyéval vetekedett, talán túl is haladta azt. Amelyik asztalon üvegpoharak álltak, az asztaltársaságnak minimum a legfelsőbb osztályból kellett származnia. A kenyerük kicsiny cipók. Szkíta-hun eledel. Lehetséges, hogy a Vatikánt ismerő és oda bejáratos itáliai művészek talán olyan iratokat is láttak, amelyek azóta „elpusztultak”. El kellett pusztulniuk az Igazságot hirdető írásoknak éppen úgy, mint az „igazmondóknak”: a mágusoknak, a tanítványoknak azért, hogy korunkban már megszűnjön az Igazság, a Tekintélytisztelet és uralkodjon az „érdek”. De lépjünk is tovább. Konkrétan, Fülöp Evangéliumát vegyük elő, ahol Jézus Urunk így tanít az emberi életre vonatkozóan: „Ne féljetek a testtől, de ne is szeressétek. Ha féltek tőle, uralkodni fog rajtatok. Ha szeretitek, elnyel és megbénít.” A továbbiakban ilyen „törvényt” ad: „Nagy a házasság misztériuma. Nélküle a világ nem létezett volna. Most a világ létezése a férfitól függ, és a férfi léte a házasságtól.” Ne csodálkozzunk tehát azon, hogy a korai kereszténységben - mely mentes volt minden saul-páli ideológiától - Mária Magdalát Jézus „hitveseként” tisztelik és ez megerősítést nyer a kanonizált János Evangéliumban, ahol ő az első, aki Jézus sírjához megy, „jó reggel, amikor még sötét vala” (Jn. 20:1) és futva értesíti Pétert és a tanítványokat. Emberileg gondolkodjunk! A jó „hitves”, a feleség, az első a sírnál is, és Jézus is őt tekinti „elsőnek”, magáénak a földi élet emlékeként, hisz neki mutatja meg magát és szól hozzá. (Érdekes itt megjegyezni, hogy János írásában a „hitves” csak egy szóval fele, így: „rabboni”, ami János szerint „mester” jelentésű (Jn. 20:16). Sumér-arámi nyelven a „Ra-Ba-Ni” = „Világ Világa” értelemben olvasható.) Talán nem kisebbítjük Őt, ha olyan valóságos élő személynek hisszük, akinek élete - emberi szempontból nézve is - teljes értékű. Hiszen a férfi és a nő egyesülésében teljesül az Isten üdvterve szerinti áldás. Isten adta szívünkbe a szerelem csodálatos érzését, és ebből teremtődik meg a házasság nagy misztériuma, mely nélkül - Jézus megismert igéje szerint - a világ nem létezett volna. Milyen károsodás érheti lelkivilágunkat, ha arra a meggyőződésre és logikus következtetésre jutunk, hogy a Földre szállt Istenfia, a vérünkkel testet öltött Jézus, az Emberfia ebben is példát adott nekünk? Ugyanis így lesz teljes isteni hivatása és emberré válása Urunk Istenünk akarata szerint.     Morghen 1800. körül készített metszetén a Jézus mellett ülő alak egyértelműen nő. Mind a külsejéből, mind a tartásából egyértelműen ez sugárzik. Ekkoriban a festmény - mint a metszet mutatja - szinte tökéletes ép volt.     A legutóbbi restaurálás előtt így festett a Jézus jobbján ülő alak.     A restaurálás követően pedig így. Érdemes megfigyelni öltözetét: piros köpeny, kék ruha - pontosan a tükörképe a Jézus által viselt ruházatnak. Szintén rendkívül érdekes a "sehová nem tartozó, tőrt markoló kar" képe, valamint az üvegpoharak, és a kicsiny cipók, talán pogácsák(?).     A Jézus jobbján ülő „alak" arcának restaurálás utáni képe. (Aki ebben férfiarcot vél felfedezni,...) A festményen Jézus jobbján Magdalai Mária, Jézus társa és „legkedvesebb tanítványa" látható. Leonardo Magdalai Mária arcát pontosan ugyanarról a személyről mintázta, akiéről a Sziklás Madonna angyalát. „Angyalokat" a festők - már évezredek óta - mindig is nőkről mintáznak.     Dávid Fia   A mai keresztény egyházak úgy tanítják, hogy Jézus Dávid Fia volt annak ellenére, hogy ez a zsidók véleményével ellenkezik. Ugyanis a zsidók nem ismerik el Jézust zsidónak, hanem galileai idegennek (gojimnak) tanítják a saját „hittanukban”, aki - miként a Talmud mondja: „Jézus varázslást űzött, tévútra vezette Izraelt és bűnre csábította.” (Sanhedrin 107.b. lap és Nazir 40.b. lap utolsó mondata.)    Nem egyszerűen „faji hovatartozásról” van itt szó, hanem az ember Isten felé való fordulásának, az Istenről alkotott fogalmának és a szereteten alapuló emberi élet törvényeinek meghatározása és gyakorlatba vitele a jézusi tanítás tartalma.   Ezzel szemben áll a zsidóság önös és minden más népet Isten kegyelméből kirekesztő, és a saját faji kiválasztottságában hívő ideológiája, melynek külön Istene van, aki kegyetlen és bosszúálló (Jahwe, Jehova, Jahu).  Jézus viszont a szerető Mennyei Atyáról beszél, aki az Élő Isten, és mindenkit egyformán szeret.  Úgy is mondhatjuk: a bosszú és az önzésen alapuló erkölcstelenség dicsérete áll szemben a Szeretet testvériségével. - Ezt a változhatatlan és egymással össze nem férő szembenállást legjobban mutatja a „Dávid Fia” kérdés, mely e jóságos Jézust, az Élő Isten Fiát, egy erkölcstelen és minden emberi jó tulajdonságot nélkülöző, egyszerű és műveletlen bűnözőtől származtatja. Ugyanis Dávid ilyen volt.  Dr. Vágó Pál: A vérszerződés ereje című könyvéből idézet: „Egyenesen kegyeletsértésnek érzem, ha valaki ortodox előítéletből Jézust. a tiszta erkölcs isteni jelenségét - mindenáron egy Dávidtól akarja leszármaztatni, akinek gonosztevő jelleme fémjelzi az ószövetség zsidó szellemét. A bibliaimádók csak Dávid és a filiszteus Góliát közötti párbajt állítják az utókor bámulatának reflektorfényébe. Szeretik ezzel szemben elhallgatni a nagy hősiességet kegyetlenül cáfoló tényt, hogy Absolon fiának lázadásakor sírva menekül és házának őrzését 10 ágyasára bízza (2Sám. 15:15-16). A csatában közvetlenül nem vesz részt. Ezt a veszedelmes mesterséget zsoldosaira bízza. Amikor azonban Rabbah városának elestéről értesül, szabályszerű ávos hősként ott terem és a város lakosait, mint az írása mondja: ’kihozatá és némelyeket fűrész alá, némelyiket vasborona, némelyikét fejsze alá téteté. Némelyiket mészkemencén vitt által és így cselekedék az Ammon fiainak minden városával.’ (2Sám. 12:31) - (Megjegyzés: az elfogott ellenség ’elgázosítása’ tehát zsidó találmány volt.) De ezzel Dávid jellemrajza még nem merült ki: legvitézebb hadnagyát, a hettita Úriást (azaz Óriást) fondorlatosan agyonvereti, mert a Dávid által megvesztegetett katonái magára hagyják őt az ütközetben. Tette pedig ezt azért, mert időközben Óriás szép feleségét, a fürdő Betsabét, a háza tetejétől megleste és elcsábította (2Sám. 11) - Zsoldosaival kiraboltatja saját alattvalóit (1Sám. 27:10) - Nabal hirtelen meghal, amikor ennek feleségére, Abigailra szemet vet (1Sám. 25:38-39) - Izbozethet, Izrael törvényes örökösét bérgyilkosokkal öleti meg, és hogy a gaztett ki ne tudódjon, ezeket is kivégezteti. Az ekként elorzott teljhatalom birtokában Saul egész rokonságát felkötteti. Páratlan az a goj együgyűség, megy 2000 év alatt sem vette észre, hogy szellemi leigáztatása azzal kezdődött, hogy a saját erkölcsi felfogásának megfelelő Jézus-ideál helyett, fejet hajt egy prepotens zsidó-Isten előtt, aki mindjárt az első parancsában így rivall rá: ’Én az Úr vagyok, a Te Istened, ne legyenek idegen isteneid én előttem!’  Akik e ’Tíz parancsolatra’ hivatkoznak, rendszerint elmellőzik e parancs teljes szövegét, mely így szól: ’Én az Úr vagyok, a Te Istened, aki kihoztalak téged Egyiptom földjéről, a szolgálat házából.’ Ne nevezzük hát Jézust sohasem ’Dávid Fiának’. Ne hozzuk kapcsolatba őt az emberi gonoszsággal még hivatkozásainkban sem, hiszen a földre szállt ’Isten Fia’ volt - és marad Ő az Élő Istent imádóknak.” Magunknak kell számot adni tetteinkről és nem vallhatjuk azt a kimondottan zsidó felfogást, hogy az „áldozati bárány elveszi a mi bűneinket”. Még akkor sem, ha Jézust Isten bárányának nevezzük, hiszen Ő maga mondta: „Irgalmasságot akarok, és nem áldozatot.” (Mt. 9:13) Jézus Ununk nem áldozta fel magát a mi bűneinkért, hanem az Őt - mind a mai napig - körülvevő bűnös világnak megmutatta isteni lényét, Istenfiúságát azzal, hogy legyőzte a halált. De iszonyúan logikátlan állítás Jézusnak Dávidtól való származtatása, mert Máriának kellene Dávid ivadékának lennie ebben az esetben, hisz az Egyház „szeplőtelen fogantatást” ismer el és tanít. Viszont Máté, József geneológiájával kezdi evangéliumát, Józsefet származtatva Dávidtól, s ezt megerősíti Lukács is (2:1-5). Józsefnek viszont biológiailag semmi köze Jézushoz, Máriát pedig a legfanatikusabb ortodoxia sem tudta Dávid családjába helyezni.