TÁRIHI ÜNGÜRÜSZ - MAGYARORSZÁG TÖRTÉNETE

Mahmúd Terdzsüman


Török kéziratból fordította dr. Blaskovics József


(163) ... Kaba (Csaba) gyermekei és hozzátartozói azon a vidéken megsokasodtak, és jó hírnevet szereztek maguknak. Emiatt aztán Szidijja (Szkítia) népe nem jó szemmel nézte őket, és így beszéltek:

"Ezeknek az atyjaik és öregatyjaik Üngürüsz országában hősiesen éltek, de ők gyávaságuk következtében a mi tartományunkon kívül nem találtak más helyet, ahol maradhattak."...


(164) Kaba nemzetségéből abban a tartományban volt hét bégzáde, akiket abban az időben kapudánoknak (kapitányoknak) neveztek. Ezeknek volt egy vezérük, aki Kabának egyenes leszármazottja volt, Árpádnak hívták. Amikor a tartomány népének ezeket a célzatos beszédeit hallotta, az irigység tüze és a rágalmazás baja megtették rá a hatásukat.

Egy nap a hét kapudán közül hatan önként, bánatosan és megtörten Árpád kapudán színe elé jöttek, és panaszkodva elmondták a nép célzatos beszédét.

"Kell-e nekünk ezt a népet és lekicsinylő szavait hallgatnunk?" Így szóltak. "Az egész teremtett világon őseink és nemzetségünk hősiességgel szerepeltek a történelem alakításán, (úgyhogy még) ma is szól erről széles e világon a hősi ének. Hova lett szemérmünk és lelkesedésünk, ha egy ilyen félreeső helyen levő népnek az ostoba szavai szívünket elkeserítik?" Mondták hangosan siránkozva és bánkódva.


(165) Amikor Árpád kapudán ezt a beszédet hallotta, elszomorodott. Emiatt titokban a szíve mélyén el volt keseredve, és forróság öntötte el, amikor a hat kapudán ily módon panaszkodott. A krónikások elbeszélését és a hírmondók beszédét úgy lehet magyarázni, hogy akkor azon a helyen szövetséget kötöttek, hogy onnan felkerekednek, és visszafoglalják azt az országot, melyet őseik karddal megszereztek, azután (azt) tőlük (az ellenségeik) elvették, vagy pedig azon az úton mindnyája elpusztulnak. Az így (megalakult) szövetség értelmében aztán felkerekedtek, Szidijja országának uralkodójától kérték, hogy bocsássa el őket, és egyúttal segítségét is kérték.

Amikor Szidijja uralkodója tudomást szerzett helyzetükről, kérésüket nem utasította vissza, elengedte őket, és segítséget is nyújtott nekik. Ők pedig összegyűjtötték a hozzájuk tartozó összes népet, számba vették, és látták, hogy éppen kétszáztizenhétezer ember gyűlt össze.


(166) Azután Szidijja uralkodója dívánt tartott, s ezen a dívánon Árpádot tették meg az összegyűlt hat kapudán és a vitéz hadsereg fővezérének.

Azután Szidijja uralkodójától engedélyt kaptak, és egy nap boldog órájában, Atilusz király halála után háromszáz év elmúltával, Íszá őkegyességének hétszánegyvenötödik esztendejében Szidijja padisahjától elbúcsúztak, s onnan a tatár kán országa felé csapatonként elindultak...


(168) A krónikások elbeszélése szerint azzal a feltétellel vonultak az országon (tatár kán országán) keresztül, hogy egyetlen embernek sem okoznak kárt vagy veszteséget. Ezzel az ígérettel Árpád fővezér egy nap onnan (a határról) elvonult, és épségben, rendben átvonult a kán tartományán.

(Ekkor) az erdeli vidékek ellen indult, azokat foglalta el. Ott hosszabb ideig megpihent. Közben Árpád fővezér ott egy várat építtetett, melynek Zibin nevet adta, s tökéletesen felszerelte. A többi hat kapudán is választott magának egy-egy vidéket, és kívánságuk szerinti helyen egy-egy várat építtettek, úgyhogy Erdel tartományában hét erőd készült el. Emiatt az a vidéket Zibin Burugnak hívták, ami annyit jelent: "Hét vár."


(169) ... Amikor Árpád szerdár és a többi kapudán Erdelt elfoglalták, ott hosszú ideig éltek és uralkodtak. Közben Üngürüsz tartományát alaposan szemmel tartották, minden állapotát és tulajdonságát kifürkészték. Állandóan azt hallották, hogy Üngürüsz minden tekintetben bővelkedő tartomány, minden szeglete kert és szőlőskert, mező, rét, és minden tekintetben virágzó. Tulajdonságainak elbeszélését (a hírszerzők) olyan fokban és mértékben adták elő, hogy dicséretükön nem győztek csodálkozni. Vágy és kívánság fogta el őket az után a tartomány után, vajon olyan-e, mint amilyennek ezek elbeszélték...


(170) Ebben megegyeztek, és ezzel a szándékkal azonnal találtak egy személyt, akit rögtön elküldtek arra a vidékre. Megparancsolták neki, hogy azt az országot járja be széltében-hosszában, és hozzon kielégítő választ. Az a személy pedig engedelmeskedett a parancsnak, felkészült az útra, és elindult.

Ezenközben a kapudánok így szóltak:

"Mivel őseink és mi is annak a vidéknek az elnyeréséért a világ haragját vállaltuk magunkra, és ezért a vidékért jöttünk ide, most az lenne a jó, ha ezt az óhajtásunkat kielégíthetnénk, amennyire csak tőlünk telik. De hogyan indokoljuk meg a tartomány elnyerésére (irányuló) óhajtásunkat?"

A gondolkodás tengerébe merültek, végül is a következő ürügyet találták az ellenségeskedés és viszály (megkezdésére):

"Küldjünk egy követet, aki vigyen ajándékul egy fehér lovat, ezüstnyerget, drágakövekkel díszített kantárt és más ajándékokat." De ők azon a véleményen voltak, hogy ez az ajándék annak a vidéknek a vételára legyen és az ellenségeskedés megkezdésére ürügyül szolgáljon. Az volt a csalfa gondolatuk, hogy a fehér ló az (ország) területének az ára, az ezüstnyereg a folyóvizekért legyen, és a drágaköves kantár a különféle gyümölcsökért és fűért legyen. Ezt a csalfa tervet szőtték.


(171) Ezért küldték ki azt az illetőt annak a vidéknek a kikémlelésére. Az a személy pedig a parancs szerint elment, városról városra, faluról falura bejárta és megszemlélte azt az országot. Látta, hogy minden vidéke olyan, mint egy tulipános kert, minden tája tündérkerthez hasonló díszes dalosmadár-liget, minden szeglete a paradicsomkerthez hasonló képet mutat, minden helyén hatalmas szálfák, mint valami fejedelmi ültetvények...


(172) A krónikások és hírmondók így beszélik tovább:

Az a személy aztán ezzel a megbízatással széltében-hosszában, véges-végig bejárta és megszemlélte azt az országot. Csodálatos és pompás zöldellő vidékeket, szép és kellemes rózsásberkeket, kellemes kerteket látott (mindenütt). A táj, melyen végigsétált, tökéletes volt. Üdítő és szívet megragadó helyei és vidékei nagy számban voltak. úgyhogy azokhoz hasonlót korszakunk szemtanúja nem látott.

Végigjárta tehát azt a tartományt, és a "szívébe véste annak képét"...


(173) Amikor hazaért, Árpád szerdár színe elé járult, és a kapudánok jelenlétében töviről hegyire részletesen elbeszélte, hogyan járta végig azt a tartományt. Amikor a kapudánok ezt az elbeszélést hallották, szívvel-lélekkel vágyódni kezdtek az után a vidék után...

Azután azonnal elhatározták, hogy Csopolug királyhoz követet küldenek. Rögtön ezüstnyereggel és drágaköves kantárral felkantároztak egy fehér lovat, és Csopolug királyhoz küldték...


(174) "Hatalmas király! Szolgáljon tudomásodra, hogy az a ló, melyet kiválóságodnak ajándékba küldtünk, az (az országod) földjéért legyen, az a nyereg a folyóvizekért legyen, és az a drágakövekkel díszített kantár pedig országod különféle növényeiért legyen. Vedd át és fogadd el!" Így szólt (a levél).

Amikor a király a levél szövegét hallgatta, a gondolkozás világába merült. Végül a levél tartalmából azt értette ki, hogy azok (a kapudánok) tőle (letelepülésre) hazát akarnak, és az ő oltalma alatt az ő alattvalói akarnak lenni.

A király aztán értékes köpennyel ajándékozta meg a követet, és ezt a válasz adta:

"Mivel ők (a kapudánok) hazát óhajtanak, íme, királyságom bármelyik szögletét akarják, legyen (kívánságuk szerint)!"

... Egy nap Árpád szerdár színe elé érkezett, és előadta neki a dolgok állását. Ugyanis Árpád szerdár és a kapudánok már várakoztak rá, s mihelyt a követ válaszát megtudták, azonnal közösen leveleket küldtek a környező tartományokba, és összegyűjtötték katonáikat.


(175) Rövid időn belül közel háromszázezer katona gyűlt össze. Árpád szerdár és a hat kapudán elhagyva a síkságot Csopolug király ellen indultak. Tovább haladva átkeltek a Tisza folyón, és a Szegedin néven ismert helyhez érkeztek, (ahol) letáboroztak. Az abban a tartományban lakó nép közül azonban senkinek sem okoztak kárt és senkit sem bántottak.

Mihelyt Szegedin városába értek, hírét vette ennek Csopolug király is... Azonnal elhatározta, hogy a mellette készenlétben levő katonasággal átkel a Dunán, és szembeszáll a kapudánokkal, de vezírei és bégjei ettől eltanácsolták. Azonnal kémeket küldtek az ellenség irányába...


(176) ...Kifürkészvén a (sereg) helyzetét-állapotát, biztos hírét vették annak, hogy céljuk a király ellen (irányul), és az országot akarják (elfoglalni).

Ekkor azonnal visszafordultak, és gyorsan a király színe elé járultak... A király is rövid időn belül töméntelen katonaságot gyűjtött össze.

Úgy beszélik (a krónikások), hogy ezalatt Árpád fővezér a kapudánokkal és a többi előkelőségekkel tanácskozást tartott, s azon a helyen egy levelet írtak a királynak, és elküldték neki... A levél így szólt:

(177) "Te, aki Üngürüsz királya, Csopolug vagy, vedd tudomásul, hogy azt a vidéket a régi időkben a mi ősünk, Kattar karddal elfoglalta, sok ideig uralkodott, aztán meghalt, és eltávozott a világból. Így csúszott ki kezünkből az a tartomány, de az az ország a mi örökségünk. Ezenkívül mi azért a tartományért ellenérték gyanánt egy (lovat), nyerget, drágaköves kantárt és egy csomó rubin-drágaságot adtunk neked, és te ezeket köszönettel elfogadtad. Most tehát az a kívánságunk, hogy minden vagyonodat és kincsedet tartsd meg magadnak, ebbe nem avatkozunk, de a tartományt add át nekünk. Ha azt mondod, hogy nem, tudd meg, hogy mi most azért a vidékért kardot öltöttünk és lóra szálltunk. Add át nekünk szépszerével és beleegyezéssel. Ha nem adod, id?dre készen légy!"

Amikor a király a levelet elolvasta, hirtelen haragra gyúlt, darabokra tépte, és parancsot adott, hogy a sereg azonnal induljon el. Nagy haragjában a követet is különféle sérelmekkel illette, aztán maga is átkelt a Tuna folyón, és megindult Árpád fővezér ellen.

...Árpád azonnal előkészítette összes harci felszerelését (még ott) Szegedin térségében, kibontotta zászlait, felkerekedett, és elindult...


(178) Árpád vele szemben szállt meg (seregével). Mindkét fél kiküldötte előőrseit, és várakozott. Azon az éjjelen nem feküdtek le és nem aludtak, amíg reggel nem lett és ki nem világosodott.

Akkor a két megszámlálhatatlan sereg tetőtől talpig felfegyverkezve lóhátra ugrott, rendezett sorokba felsorakozva egymásra rohant...


(180) A krónikások szavai szerint az a két sereg hatalmas csatát vívott, és mindkét oldalon rengeteg ember pusztul el. Végre a király seregét megbontották és legyőzték...


(181) Amikor a király ezt a szerencsétlen helyzetet látta, azonnal az a gondolata támadt, hogy lovastul a Tuna folyóba veti magát, átúsztat és megmenekül, s a várban menedékhelyet talál. Ezzel a csalóka gondolattal, akarva, nem akarva, lova fejét visszafordította, és az említett folyóba vetette magát. De azon a helyen életének folyást (a sors) összetiporta... azon a helyen Csopolug király ruhástul-lovastul, mint a fáraó, megfulladt, s híre-neve feledésbe merült...


(182) Miután Csopolug király a Duna folyóban megfulladt, Árpád fővezér a hadizsákmánnyal felkerekedett, (majd) Peste mellett letáborozott, és azt elfoglalta. Azután átkelt a Duna folyón, a király trónjára ült, és átvette az említett ország feletti uralmat.

... Mivel abban az időben ilyen királyi (címet biztosító) korona nem volt, Árpád fővezér fejedelmi címmel lépett a trónra, és (megkezdte) az uralkodást...


* * *


Dr. Blaskovics József, a török nyelvű krónika fordítója, többek között azt írja az "Utószó és jegyzetek Mahmúd Terdzsüman Üngürüsz történetéhez" című fejezetben:

"Az utolsó két-három évtized folyamán, nemcsak tudományos körökben, hanem a nemzet széles rétegeiben, sőt külföldön is, nagy érdeklődés mutatkozott a magyarság történeti, főleg őstörténeti kérdései iránt. Ezzel kapcsolatban mint őstörténetünk egyik fontos forráscsoportja, a krónikák iránt is felébredt az érdeklődés, mert felszínre került egy latinból törökre fordított magyar krónika a Tárih-i Üngürüsz (Magyarország története), mely Magyarország történetét az ősmondáktól a mohácsi vészig tárgyalja, és becses történelmi anyagot tartalmaz.

A latinul írt magyar krónikára Szülejmán szultán tolmácsa, Mahmúd Terdzsüman bukkant rá Székesfehérvár elfoglalása után, 1543-ban, amikor a török hódítók hatalmába került a helybéli levéltár is. Ez alkalommal jutott Mahmúd kezébe a latin nyelvű krónika, mely "Üngürüsz tartományának a régi időktől fogva való történelmét tartalmazza, hogyan virágzott fel, miért és mi módon lett a neve Üngürüsz, Budin nevű fővárosát miért nevezték Budinnak, régi fővárosunknak mi volt a neve, kik voltak a királyaik egymás után, mikor és kik ellen harcoltak és háborúskodtak, mennyi ideig uralkodtak és hogyan töltötték életüket". Ez annyira felkeltette Mahmúd érdeklődését, hogy a könyvet lefordította törökre, és Szülejmán szultánnak ajánlotta...

A Tárih-i Üngürüsz keletkezésének időpontjára kell még rámutatni. Mivel Mahmúd művét Szülejmán szultánnak ajánlotta, aki 1566-ban Szigetvár ostrománál meghalt, valószínűleg egy-két évvel előbb kellett művével elkészülnie. A latin könyv elolvasása is, sok más teendője mellett évekig tarthatott, ezért közel járunk a valósághoz, ha a mű elkészítését az 1550-1560 közti évekre tesszük.

Mahmúd műve, keletkezési idejét és egyszerű tiszta török nyelvezetét tekintve a XVI. századi török nyelvnek, az ún. közép-oszmánlinak becses nyelvemléke. Török nyelvtörténeti szempontból fokozza értékét az a körülmény, hogy a szöveg vokalizálva van, vagyis a magánhangzók jelölve vannak. Ez alkalmassá teszi a nyelvtörténeti feldolgozásra, ami nagyon igényes, kitűnő felkészültséget és szaktudást igénylő, de turkológiai szempontból roppant értékes munka...

(Mahmúd Terdzsüman, Magyarország története - Tárih-i Üngürüsz, II. Nagy Szittya Történelmi Világkongresszus, Cleveland, Ohio, 1988)